Egy szép, napfényes reggelen Anya így ébresztette Mimit:
Ébresztő, kis Mimi, nemsokára indulnunk kell Nénjéhez!
Mimi szemecskéi egyből kinyíltak és mosolyogva kezdte a napot. Örült, hogy Nénjével, Anya testvérével töltheti majd a napot.
Ha tudta volna, hogy mi minden vár majd még rá!
Nénjénél ugyanis már ott várt rá Ziti és Fruzsi is, Mimi két unokatestvére. A lányok nagyon örültek egymásnak, de még jobban örültek, amikor Nénje így szólt:
Öltözünk, kislányok, megyünk a bábszínházba!
Mit nézünk majd?
Kérdezte a nagy és okos Fruzsi.
Misi Mókus kalandjait.
Válaszolt Nénje. Fruzsi és Ziti Nénje egy-egy kezét fogták, Mimi pedig Fruzsiét, így indultak útnak.
Rövidesen már a bábszínházban voltak és teljesen belefeledkeztek Misi Mókus történetébe. Az előadás mindannyiuknak nagyon tetszett. Viccesnek találták, hogy az afrikai állatok nem ismerték fel, hogy Misi egy mókus, mindenki azt hitte, hogy majom.
Dél volt már, amikor vége lett a műsornak, hát megebédeltek és a délutáni alvás helyett elindultak az Állatkert melletti játszóházba. Nénje ügyesen terelgette a három kislányt, pedig ez néha még egy gyerekkel sem egyszerű a budapesti tömegközlekedést igénybe véve.
Mimi nagyon boldog volt, hogy nem kell aludni, hanem ehelyett izgalmas és érdekes játékokat játszhat az unokatestvéreivel. Szép piros, rózsaszín és lila forgójátékokat is készítettek egy kedves néni segítségével, Ziti rögtön kettőt is.
Amikor már nagyon elfáradtak a játékban, Nénje megpróbálta rábeszélni őket arra, hogy induljanak haza. Esélye sem volt. Szerencsére épp ekkor érkezett a helyszínre Anya is, Lolát tolva a babakocsiban. Ziti és Fruzsi nagyon szerettek volna találkozni velük, így végül sikerült lelki sérülés nélkül elhagyni a gyerekparadicsomot, vagyis a játszóházat.
Egy közös nyalókázás után a csapat fáradtan indult hazafelé. A legfáradtabb mégis Nénje volt, aki három rosszcsontra vigyázott egész nap egyedül.
Ebben a mesében van: bábszínház, játszóház, nénje, nyalóka
A mese fajtái: KépesMese, MindenMese, SajátMese, VidámMese


RSS feed for comments on this post
Mesélő
május 27th, 2009 at 20:10
… de Nénje túlélte a napot!
Mesélő
május 29th, 2009 at 09:28
thats great, do you speak hungarian?
i hope its not problem when i delete the link waht you posted LOL
Nénje
június 25th, 2009 at 21:39
Nénjének is szép nap volt!
3 megjegyzés